I.
A múlt héten elolvastam Csurka "drámáját", A hatodik koporsót. Az idézőjel használata szándékos, kifejezendő abbéli kétségeimet, hogy itt valódi műalkotásról van szó. (Ezt a fajta ironikus tiltakozást ebben az esetben jogosnak, sőt kötelezőnek érzem.) A közelmúltban a legtisztább, legpontosabb helyzetképet az ügyben, azt hiszem, Mészáros Tamás adta, aki szerint itt nem egy darabról, végképp nem egy drámáról van szó, hanem egy antiszemita rágalom sorozatról, a tipikus gyűlöletbeszédről, tulajdonképpen négy-öt magyar fórumos Csurka-cikk kivonatolt változatáról.
Mindezek mellett az ember talán azon is meglepődhet, hogy A hatodik koporsó már önmagában, mint dráma is mennyire rossz. Szerkezetileg, grammatikailag pocsék, kusza, suta, esetlen az egész szöveg, meg sem közelíti e tekintetben (sem) a szerző korábbi korszakának produktumait. A legmegdöbbentőbb persze nem ez, hanem maga a téma, mely valóban egyértelmű antiszemita propaganda. Igencsak mulatságos-már ha az embernek ilyenkor van kedve szórakozni-benne az, hogy mennyire történelmietlen. A mű célja röviden összefoglalva az, hogy leleplezze a nagy történelemhamisítást, s ennek érdekében a szerző nem csinál mást, mint történelmet hamisít, 17 oldalon keresztül. Durva tárgyi tévedésekkel, melyeket kár lenne tételesen felsorolni, legyen elég annyi, hogy bizonyos kijelentései történetileg nem megalapozottak, hanem puszta pletykák, ideák, illetve óriási feneket kerít olyasmiknek, amiknek lényegi történelmi következményük nem volt. Például nem egészen értem, miért ne szállták volna meg a szovjetek 1945-ben hazánkat ugyanúgy, ha azt 25 évvel korábban nem darabolják fel? Annak pedig, hogy az olasz delegáció 1919-ben, a konferencia idején kijárt-e kurvázni Versailles-ban vagy sem, azt hiszem, igen csekély a jelentősége, történeti szempontból. Gúnyos megemlítése mögött nem látok mást, mint a búsmagyar sértettség alacsony színvonalú reakcióját, 90 év távlatából.
Mindezek után a kérdésem pusztán annyi: miért? Miért csinálta ezt magával Csurka István? Miért rombolta le tudatosan viszonylagos művészi nimbuszát, amit korábban megteremtett magának? Miért hozta át mindezt az irodalomba? Mert persze, tudtuk Róla világosan, hogy antiszemita, hogy botrányos összeesküvés elméleteket gyárt, hogy úgy konspirál, hogy csak na. De ezidáig minden ilyesmi politikusi-publicista minőségére volt jellemző, mint drámaíróra, nem. Korábbi művei is sugallanak egyfajta identitást, de nem a fajgyűlöletét, amitől ez a 17 oldal telve van. Ezen megnyilvánulásával nem ért el mást, csak annyit, hogy írói méltóságát is lerombolta. Ezek után nekem ne jöjjön senki azzal, hogy "Hát igen, a Csurka nem mondott mindig jókat, de jó drámaíró volt". Mert ez utóbbi már nem jelenthető ki Róla. Emiatt a 17 oldal miatt nem. Kár érte.
II.
Olvastam mostanában jó szöveget is, Radnóti Zsuzsa: A Trafó-szindróma című írását (2012. szept. 2., Népszabadság-http://nol.hu/kult/20120901-a_trafo-szindroma). Úgy gondolom, a mai magyar sajtó világában ritkán látható-olvasható ennyire alapos, precíz kórkép egy adott témában, jelesül a kultúra világában. Írója végig szakszerű, ugyanakkor teljesen világos és érthető módon, életszerű példákat felvonultatva hozza közelebb a problémát a kevésbé bennfentes olvasókhoz is. Kiváló "biográfia" ez magáról a Trafóról, részletesen körüljárhatjuk egy évtizedes működését, hogy hogyan találkozott, hogyan ütközött a jelen hazai kultúrpolitikájával, kiket adott, kiket futtatott fel az intézmény nekünk, magyaroknak és az egész világnak.
Semmit sem mernék hozzátenni ezen a ponton Radnóti Zsuzsához, vitatkozni pedig nem tudok vele. Csupán azt fejteném ki nagyon röviden, véleményem szerint mi az oka a regnáló hatalom ilyen mértékű, újító-, progresszív színház-ellenes politikájának. A válaszhoz vessünk egy rövid pillantást a cikkben is sokat említett Bodó Viktor két, jelenleg a Katona József Színházban futó darabjára. A Ledarálnakeltűntem és az Anamnesis közös tulajdonsága a progresszív színjátszás alapvető jellemzője: a precíz, rendkívül éles, helyenként már-már provokatív, ugyanakkor korrekt és jogos rendszerkritika. Az előbbi, a Kafka-adaptáció mindezt nagyban viszi véghez, Josef K. világát a 21. századra vetítve, kipellengérezve annak torz mivoltát. Utóbbi egy sokkal szűkebb témára irányuló kritika, mely korunk magyar társadalmának egy igen releváns problémájáról, az egészségügy működéséről veszi le a keresztvizet. Itt kérdezem meg: Orbán Viktor és kormánya hogy áll a kritikával? Ugye fél tőle? Persze, szóval inkább ellehetetleníti a kortárs színházat, eret vág a magyar kultúrán. Viszont kérdem én, innen még hány lépés Orwell 1984-ének világa, hány lépés Márai Sándor kicenzúrázása, betiltása? És még sorolhatnám. Kedves barátaim, vegyük már észre, sorra jönnek a kommunista attitűdök egy olyan kormánytól, amit magukat antikommunistának mondó politikai erők formálnak!
III.
Végül essék szó a hét legnagyobb vihart kavart híréről, Safarov (már őrnagy), a baltás gyilkos hazaengedéséről is. Ezt a kérdést tényleg csak megemlíteném, és végszóként csupán egyetlen fontos üzenetet mondanék mindenkinek.
Alapvetően ugye két lehetőség áll fenn arra vonatkozólag, magyar részről hogy történhetett meg ez az egész. Legyünk jóhiszeműek, és ne gondoljunk arra, hogy kormányunk olaj, gáz, magyar államkötvények fejében alkut kötött volna Azerbajdzsánnal, és szándékoltan engedett volna el egy gyilkost. Tegyük fel, nem így volt, hanem "csak" hibáztak. Viszont bitang nagyot hibáztak, megint. Akkorát, hogy ez adott esetben a következő kormányalakításuknak is betehet. De ez jelen állás szerint édes mindegy, ebből a káoszból Magyarországnak sokkal nagyobb kára származhat, mint az, hogy a jövőben megint feláll egy rossz kormány. Ennek fényében pedig arra kérném minden kedves magyar honfitársamat, kezdjen el imádkozni valakihez, hogy azok ott a Kaukázus lábánál nehogy egy puskalövést is leadjanak egymásra, mert akkor a büdös életben nem mossuk le magunkról, hogy ezt a csikket mi dobtuk el a lőporraktárban.
