A múlt hét péntekén (október 5.) Matolcsy György, nemzetgazdasági miniszter ismertette a kormány gazdasági intézkedéseit, a jövőre vonatkozóan. A 400 milliárd forintos EGYENLEGJAVÍTÓ (szigorúan nem megszorító) programra a 2013-as költségvetésen esett vagy esendő lyukak betömésének céljából van szükség. (Itt halkan megjegyezném, mily nagy volt a felháborodás a kormány és környezete részéről, mikor néhány héttel ezelőtt elemzők hada prognosztizálta a körülbelül 500-600 milliárdos hiányt, velük szemben pedig csupán a Stumpf-dinasztia híresen pártatlan és elfogulatlan elemző garmadája jósolt 250 körülit. Ehhez képest az új kényszerintézkedésekkel 400 milliárdot spórolnának meg, ami távolról sem 250.)
A program tartalmaz néhány-a szokásoknak megfelelően-igencsak fájó, a szociális-, társadalmi igazságosság szempontjából mindenképpen megkérdőjelezhető elemet, így például a pedagógusok sokszor, már e kormány által is beígért béremelésének 2014-ig történő "elnapolását", ezzel a pedagógus-életpályamodell teljes elkaszálását, mely koncepcióját tekintve egyébként dicsérendő kísérlet lehetett volna. A döntést a kormányszóvívő úr még aznap, a köztévé Este című műsorában úgy kommentálta, hogy "amikor nagy vihar van a tengeren, akkor azt is értékelni kell tudni, hogyha valaki kikötőbe vezet minket, nem biztos, hogy éppen konyakot kell rendelni". Vagyis a szokásos lemez: válság van-persze nem nálunk, hanem Európában, csak az magával ránt minket is, akik egyébként mindent a lehető legtökéletesebben csinálunk-,ilyen körülmények között pedig mindenki fogja be a pofáját, és húzza összébb a nadrágszíjat. A mindenki persze nem mindenki, csak a társadalom alacsonyabb rétegei, hiába hivatkozik Orbán orrba-szájba a középrétegre, nem neki kedvez; emellett említésre méltó az LMP közleményében megfogalmazott gondolat is, miszerint a kormányszóvivő úr, várhatóan 21500 forintos jövedelem emelkedésével könnyen inti csendre a konyakot ugyan nem rendelő, de a második Orbán-kormány regnálása óta 15%-os jövedelem csökkenést felmutatni képes pedagógusokat.
/Théodore Géricault: A Medúza tutaja, 1818-19/
De, ha már Giró-Szász közlegény ilyen frappáns formát talált egyébként minősíthetetlen gondolatának közléséhez, hát tengerre magyar! Nézzük, milyen vizeken és hogyan irányítja hajónkat Orbán kapitány.
Az alapkérdés az, hogy tényleg vihar van-e jelenleg a tengeren, vagy csak az 52 helyen lukas, rosszul kormányzott magyar bárkát viszi el minden kisebb fuvallat (a gyenge fából eszkábált mediterrán tutajokat most nem említve)? Tegyük fel, hogy van, melynek során kapitányunk a kritikus pillanatokban bravúrosan kormányozva óvja legénységét, utasait, legalábbis a közlegény szerint. Ez esetben viszont jogos kérdésnek tűnik, hogy a 2008-ban megkezdődött, jóval nagyobb égzengés idején kapitányunk-akkor még más funkciót betöltve-miért ígérte be a luxusnak számító konyakot a legénység egy részének, mikor sejthette, hogy a nehéz idők nem múlnak majd el egyik pillanatról a másikra, a tengeren bármikor számíthatunk újabb viharokra. Akkor még Cooper Vörös kalóza kormányozta egységünket, aki ellen-bár a cápákkal azóta sem sikerült megetetni-matrózlázadást kellett szítani. Ennek beindításához volt szükség többek közt az alkohol vizionálására.
De vissza a jelenbe! Ha a beígért konyak nem is érkezik, a kapitány helytáll, menti legénységét. Valóban ez lenne a helyzet? Olyasmiről még véletlenül sincsen szó, hogy sokan, például a hajó orvosi személyzetének tagjai éjszakánként titokban mentőcsónakokat kötnek el, és a jobb sors reményében elmenekülnek, mert itt nem becsülték meg őket eléggé? Kap a legénység, az utazóközönség elegendő élelmet, a zsákmányból kellő arányú részesedést? Nem kell végignéznie, hogy amíg számára nem jut a sózott heringből és a száraz kenyérből, addig a fedélközben a kapitány szűk köre az egyébként másoknak is beígért konyakot issza a kaviárhoz? (Mint Napóleon az Állatfarmban, hiába, Orwell tényleg mindenütt jelen van, napjainkban egyre fájdalmasabb módon...)
Mindeközben az éhes matróz szemét joggal szúrhatja a kapitány közvetlen beosztottjainak, tisztjeinek az etalonjaként számon tartott otrantói hős emlékművének felállítása a fedélzeten, akihez adott esetben nem mindenkit fűznek pozitív emlékek. A kívánt szellemi kikapcsolódásra, feltöltődésre-mely a tengeren fontos lehet-sincs mindig lehetőség, bár a kérdést onnan is megközelíthetjük, hogy az olvasnivalók közötti alapos válogatás, és a nemkívánatos dolgok tengerbe vetése örvendetes lépésnek is felfogható, elvégre viharban nincs lehetőség az efféle haszontalanságokra (ahogy a konyakra sem).
Mi a helyzet a támadásaink stratégiájával, a vizeken kiépített szövetségi rendszerünkkel? Kapitányunk éppen a közelmúltban engedett szabadon egy hétpróbás gazembert, minek hatására a fél tenger ellenünk fordult. Emellett komoly véráldozatokkal, folyamatosan nekivezeti hajóját a különböző nyugati flottáknak, melyek sokkal erősebbek nálunk, és akikkel talán üdvözítőbb, kifizetődőbb lenne a baráti viszony ápolása, mintsem kalózok felé közeledni.
Ez a helyzet a magyar bárkával és kapitányával kint a nyílt tengeren, a teljesség igénye nélkül. Természetesen nem kerülhet ide minden fontos esemény, de a helyzetkép azt hiszem, könnyedén kiolvasható, ráadásul nem mindenki számára kedvező. És még konyak sincsen...
