Ha már egy labdarúsgással kapcsolatos témának a boncolgatásához fogok hozzá, kézenfekvő lenne, hogy a tegnap esti Újpest-Ferencváros derbivel (sajnos nincs lehetőség csupa, még kisebb betű használatára) foglalkozzak. Ezt mégsem teszem meg, mert úgy gondolom, az e meccset megelőző és követő botrányokkal csak az nem foglalkozik, akinek igazán kellene. Egyéb energiát nem érdemes fordítani az esemény kiértékelésére, sport- és mentális értéke egyaránt nulla a dolognak. Igaz, az általam most választott téma sem teng túl velük, mégis jóval közelebb áll az érdeklődésemhez. Huszti Szabolcs lemondta a magyar válogatottságot.
A Zenit középpályása a keddi, Moldova ellen vívott EB-selejtezőt követően jelentette ki, a jövőben nem vállal szereplést a nemzeti tizenegyben, s döntését -az Egervári Sándorral történő egyeztetés után- nyílt levél formájában hozta napvilágra. Ebben sietve leszögezi, az eset kapcsán szó nem lehet a részéről sértődésről, nem azért határozott így, mert nem került kezdőbe a moldávok elleni győztes meccsen. Erre az állítására már levelében is számos helyen rácáfol, emellett különösen érdekes a dolog, ha a játékos "előéletére" gondolunk. Huszti ugyanis másodjára döntött így, 2007-ben egy Olaszország elleni barátságos találkozó előtt az edzőtáborból távozott, mivel az akkori szövetségi kapitány, Várhidi Péter nem a kezdő tizenegyben számolt Vele. Ugye abban az esetben sem lehetett szó sértett önérzetről? Akkor az volt a visszhang, hogy Várhidi értesíthette volna Őt tervéről, hogy ne a sajtóból szerezzen tudomást róla. Na, persze. Megnézem én azt, amikor Capello egy mérkőzés előtti napon "ráesemesezik" Lampardra, hogy "Bocsi Frank, de holnap mégis Steven kezd XY ellen!". Mert volt bőven ilyen is a "Háromoroszlánosok" életében, hogy Gerrard kiszorította Lampardot, és fordítva. Ráadásul Husztiénál kicsit nagyobb nevekről van szó. Csak Ők igazi sportemberek. És, bár utólag okos az ember, de három évvel ezelőtt az akkori világbajnoki címvédőket, a Huszti helyén, bal oldalt játszó Dzsudzsák mondhatni az őrületbe kergette. Jó formáját, riválisával szembeni tudásbeli fölényét pedig azóta is igazolja, úgy klubbszinten, mint a nemzeti csapatban. Valljuk be, ez tény.
De térjünk vissza oda, hogy a szélső nem mellőzöttségével indokolta távozását. Ezzel nyitotta levelét, melyben nem sokkal lejjebb már a következőket írta: "...a jövőben a Zenitre kívánok koncentrálni, ott kiharcolni, hogy stabil csapattag legyek – ezzel pedig megkönnyítem az ő dolgát is, nem kell, hogy számoljon velem a kerethirdetéseknél, nem kell, hogy megmagyarázza, mi az oka a mellőzésemnek…". Idézett mondatával konkrétan elárulta az érzelmeit, s ellent mondott saját magának. Sértődöttségére utal továbbá az a keserű, rosszmájú, helyenként lesajnáló hangnem, amivel a válogatottba újonnan, a magyar bajnokságból bekerülőket illeti. Persze onnan nyugatról...miket is beszélek, mostmár keletről, lelkiismeretfurdalás nélkül ostorozhatja a hazai pontvadászatot, Ő jóval meghaladja e szintet. Egy dolgot azonban elfelejt. Mégpedig azt, hogy az általa kérdőjeles képességű játékosok, akiket a Videotonból hívott be Egervári, védő és védekező középpályás poszton játszanak. Vagyis Husztit egyikőjük sem szorította ki, ezt Dzsudzsák tette meg, aki egész egyszerűen felkészültebb, alkalmasabb Nála a feladatra. Úgyhogy tényleg felesleges visszaigazolnia az NBI-be, csak azért, hogy sztenderd kerettag lehessen, mint ahogyan azt leírta, mert úgy sem lenne az.
Említette továbbá, hogy nem szimpatikus számára a csapatnál kialakult légkör, az út, amelyen elindultunk. Ezzel kapcsolatban tennék egy kis kitérőt, összehasonlítva az elmúlt évek irányvonalát a mostanival. A jelenlegi vezetőség előreláthatóan hosszabb távra kötelezi el magát Egervári Sándor mellett. A döntés véleményem szerint indokolt, s hogy mi lehet az oka, azt megpróbálom nagyon egyszerűen felvázolni. A magyar futball esetében az elmúlt húsz-huszonnégy év során teljesítménybeli különbségről, romlásról vagy javulásról lényegében nem beszélhetünk. Mondjuk ki őszintén, ugyanazt hoztuk Csank Jánossal, mint Erwin Koemannal, s feltehetőleg ugyanazt fogjuk Egervárival is. Bár minden selejtezősorozat elején jön a "Majd most megváltjuk a repülőjegyünket ide, oda, amoda!!!", a mutatott játékban nagyságrendi különbség nincs. A szövetségi kapitányok munkájáért kifizetett pénzösszegek között viszont van! Ott nagyon is komoly különbségek mutatkoznak! És teljesen felesleges tízszer-hússzor annyit költeni Koemanra, amikor ugyanazt hozza ki egy csapatból, mint bárki más. A neve miatt (mondják sokan) játszhattunk felkészülési meccseket Németországgal, Hollandiával, ám az ezeken elszenvedett vereségek, a felfogás miatt, amelyben futballoztunk (ez kicsit erős kifejezés...) ugyanannyira voltak hasznosak, mintha 2-1-re megvertük volna Máltát. Az új kapitány pedig legalább kipróbál új embereket, fokozatosan beépíti azokat a fiatalokat, akiknek a mai ifjúság az egyetlen magyar focival kapcsolatos élményét, a tavalyi U 20-as bronzérmet köszönheti. Teszi ezt elődje havi bérének töredékéért. Az így megspórolt összeget, annak egy részét pedig bőven el lehetne költeni a hazai labdarúgás fejlesztésére.
Számomra különös tehát Huszti gondolatmenete, miszerint sokkal jobb lett volna a csapat, maga a szellem a kapitányváltás előtt. Nem tudom, hogy mire gondol. Ki lehet ragadni momentumokat, anno a svédek elleni 2-1-es vereség néhány percét. De emellett bőven emlékszem az e heti, Moldova ellenihez hasonló, keserves meccsre a közelmúltból. Vagyis valljuk be, érdemi változás, hanyatlás nem történt. Nem voltunk ennél jobbak egy vagy két évvel ezelőtt sem. Husztinak pedig a válogatottban egyetlen eget rengető momentumára sem emlékszem, vagy olyan esetre, amikor igazi húzóembernek bizonyult volna, ezért különösképpen furcsállom, ahogyan nekitámadt a mostani vezetésnek, kiállva a régebbi mellett. Mert ha valaki szóvá teszi, hogy egyszercsak kihagyják mondjuk tíz meccsén tizenöt gólos teljesítménnyel, ha ilyen kaliberű sztárról lenne szó, azt mondanám, rendben van, ez tényleg indokolatlan. De a középpályás elmúlt két orosz bajnoki meccsén a Zenit keretébe sem került be. Az orosz bajnokságban. Erre a helyzetre teljesen megfelelően reagált Egervári. Huszti viszont nem. Talány az elégedetlenkedése, mint ahogy az is, levelében hogyan hasonlíthatta magát Van Der Vaarthoz, Huntelaarhoz, Kloséhoz vagy Podolskihoz...
Szóval a kapitány beépít új arcokat, azokat, akikkel korábbi három-négy elődje "operált", s az elmúlt nyolc-tíz évben megmutatták, mit tudnak, szép lassan leépíti. Mindazonáltal a magyar futballban sokminden továbbra sincs rendben, s gyanítom, sokáig nem is lesz. A fejlődéshez vezető első lépcsőfok talán az lehetne, ha minden játékos tudatosítaná magában, amíg a címeres mezt viseli, azt mindennél előbbre kell tartania!
